Dunakanyar kutyával
2018. május 22. írta: Silent Hill Z

Dunakanyar kutyával

Sokat viccelődtünk azzal, hogy nekünk csak a kutya miatt kell ekkora kert. Pesti kutya, lényegében pórázon éli a fél életét, ha élő vízben szeretnénk úsztatni, legalább 1 óra utazás az ára fél óra szórakozásnak, a szocializáció szempontjából kritikus közeli kutyafuttató pedig összesen egy dologra nem alkalmas: a kutyák futtatására. Elvileg már beüzemelték a Városligeti kutyaélményparkot, ami sokat javíthat a helyzeten, de az sincs túl közel, és a parkolás is nehézkes.

Nem kérdés, hogy ha kutya, akkor Dunakanyar - és ha Dunakanyar, akkor csakis és kizárólag kutyával.

Összefoglalnám az eddigi, még igencsak hiányos, és alaposan bővítendő Zebegény környéki kutyás tapasztalatainkat (további ötleteket sok szeretettel várunk).

Kutyával enni

Alapjában véve nem rossz a helyzet. Mi még nagyon kezdők vagyunk, most mérjük fel a terepet, ráadásul rossz időben még csak Nagymaroson mertünk kutyával bemerészkedni beülős helyre, Zebegényben még meg se próbáltunk (na jó, a Mókust azért majd még kipróbáljuk, hátha...).

  • Nagymaroson egy beülős helyet találtunk eddig (Panoráma gyros - megfizethető, és nem csak gyrost lehet enni, a panoráma tökéletes, a kutyát a beülős részre is beengedik). A személyzet barátságos, automatikusan hozzák a vizet a kutyának, nálam kutyabarát hely minősítést kapott. Egy gond van csak vele: ha teltház van, esélytelen.
  • Kiülős helyből Nagymaroson eddig a Halast próbáltuk (a kompnál), az asztaloknál természetes, hogy a négylábú családtag is helyet foglalhat. A panoráma itt is szuper, az árak tényleg egy sarki büfé árai, a minőség azért annál sokkal jobb, mi a sült hekk miatt visszatérő vendégek vagyunk. Feltéve, hogy süt a nap.
  • Ha esős időben vágynánk kávéra, az Édeske is szeretettel várja a kutyákat - legyenek kint, vagy akár bent, a retro fotelek lábánál. A madártejük és a hangulat miatt mindenképp érdemes benézni :)
  • Ha kicsit távolabb megyünk Zebegénytől, és hajlandók vagyunk egészen Szobig elmenni (töredék távolság Nagymaroshoz képest) akkor a Herfliben kinti padoknál jó időben ehetünk a kutyával - ez viszont rossz időben nem opció, így marad az elvitel - jó hír viszont, hogy Szobon más (szerintem sokkal jobb) elviteles helyek is vannak, a Nádas  pl. simán átment a tesztünkön, és a környező településekre, így Zebegénybe is lényegében ingyen szállítanak - de ha jól sejtem, akár a Dunapartra is lehozzák a megrendelt ételt.

    Mindent összeadva be kell látni, hogy ha esik az eső, hideg van és nincs hová behúzódni, kutyásként vagy jó eséllyel éhen maradunk, vagy az ölünkből esszük meg a kocsiban ülve az elviteles sültkrumplit. 

p80520-192412.jpg

Kutyával a Dunaparton

Az ember azt hinné, hogy a Dunakanyar kutyaparadicsom, ha fürdésről van szó - itt azért lenne még fejlesztenivaló. Zebegényben van egy kifejezetten vonzó és barátságos, jól felszerelt szabadstrand. Emberstrand - kutyáknak szigorúan tilos a bemenet - ami sajnos mindenhol így szokott lenni, alig van olyan strand, ahol kutya - ember közösen fürödhet. Itt sincs másképp, úgyhogy sajnos úgy tűnik, hogy kénytelenek leszünk a kutyát bezárni a  házba amíg a gyerekekkel strandolunk, mert esélyünk sincs másképp megoldani. Úgyhogy vagy a kutya strandol - vagy mi. Nagymaroson ugyanaz a helyzet, Szobon is kitiltották a kutyát, Verőcén is kint figyel a tábla. Persze, vannak még olyan helyek, ahol sutyiban együtt tudunk fürödni, jó hosszú a Duna - ezek viszont gyerek szempontból nem igazán biztonságosak, úgyhogy nem hiszem, hogy megkockáztatjuk. Még megpróbáljuk kifaggatni a helyieket, hogy ők hogyan oldják meg ezt a problémát, de ha jól sejtem egyszerűen úgy, hogy nem mennek együtt fürdeni. Kutyaúsztatásra alkalmas helyet egyébként kettőt is találtunk (azért nem keresgéltük halálra magunkat), az egyik elég csúszós, sáros, nagy a tömeg, ráadásul eldobott óvszertől a söröspohárig minden van a parton - ami nem is csoda, ha jól sejtem, ez lehet a közeli trendi szabadtéri bútorokkal felszerelt italos bodega hivatalos hányóhelye. A másik helyen a pecásokkal kell megharcolnunk a területért - de ha épp szabad, akkor kutyával tökéletes, a döbbenetes panoráma miatt ráadásul embernek-kutyának egyaránt hatalmas élmény. A Duna sodrása miatt egyébként Mázlit kizárólag pórázon merjük vízbe engedni, de úgy tűnik, így is élvezi.

p80521-185705.jpg

p80521-185717.jpg

p80521-185859.jpg

Zebegényi kutyasétáltatás

Mázli nehéz eset. Képtelen pórázon sétálni, mindenáron vezetni akar, a lábhoz kifejezést nem ismeri, az ember karját tövestől tépi ki. Pszichológus már foglalkozott vele, lassan alakul a helyzet - de ettől függetlenül vicces látvány, ahogy együtt sétálunk. Ez van. Lehet, hogy csak emiatt, de az emberek jellemzően rámosolyognak a kutyára, többen meg is jegyezték, milyen szép, egy helyi bácsi pedig rám szólt, hogy a kutyának a bal oldalon kellene sétálnia, visszakérdezett, hogy még kölyök-e, tisztáztuk, hogy nem, csak ilyen hebehurgya - és nevetve ment mindenki a saját dolgára. Itt a turisták miatt sok a sétáltatott és kifejezetten jólnevelt kutya, úgyhogy falu - nem falu, nem néznek furán az emberre, ha kutyával sétál. Megszokták a látványt - plusz ugye Zebegényben sokkal több a pesti nyaralótulajdonos és kiránduló, mint a valóban helyi lakos, azok meg már csak ilyen furák, gyerekként kezelik négylábú kedvenceiket. Mi is azok vagyunk persze, furák, hiszen Mázli családtag, Mázli velünk eszik, velünk fagyizik. Külön kihangsúlyozom az Erzsébet forrást - minden sétáltatott kutya álmát a falu közepén - ahol friss, kifejezetten finom ivóvíz várja az embert - és a kutyáját.

p80520-095637.jpg

p80520-095928.jpg

Kutyával faházban

A faház fala kb. optikai védelmet jelent. Felmelegszik, lehül, és minden áthallatszik. Ez nekünk, embereknek nem probléma, mert a halvány madárcsicsergés nagyon jól elaltatja az embert - a kutyának viszont maga a pokol. Reggel beindul az élet, a madarak is magasabb fokozatba kapcsolnak, a vaddisznók is végigszaladnak az úton (látni még nem láttuk őket, de a falusi legendák szerint így megy ez), a nyest is végigtaperolja az autónkat - és az érzékeny kutyafülek bizony felébresztik a kutyát, aki onnantól kezdve fel-alá rohangál a faházban és várja, hogy valaki kiengedje. 

Kiengedhetnénk persze, kutyaajtót is felszerelhetnénk, de a kerítésünk még nagyon nem biztonságos és fogalmunk sincs, hogy tudnánk szökésbiztossá tenni (sima szögesdrót méteres lyukakkal, amit benőtt a növényzet, így nem tudunk rá új kerítést kifeszíteni - a növény meg gyönyörű, ápol és eltakar, úgyhogy senki sem szabadulna tőle, a szomszédunk is azt hiszem szívbajt kapna, ha hozzányúlnánk), így viszont majdnem biztos, hogy a szomszéd telken át kiszaladna (így is átmegy ha teheti) - és egy több száz kilós vadkannal szemben nem sok esélye lenne.

Úgyhogy éjszakára marad a faházban - mi pedig ha akarunk, ha nem, a tervezett 11 helyett 6-kor kelünk.

p80520-194744.jpg

p80521-135258.jpg

Mázli mindenesetre élvezi a helyzetet, feltúrja a vakondtúrásokat, körberohanja a kertet, végigfetrengi a néhol méteresre megnőtt, gyógynövényekkel tűzdelt füvet. Azt hiszem ez minden vadászkutya álma.

A bejegyzés trackback címe:

https://silenthillz.blog.hu/api/trackback/id/tr8013992930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

revambrus 2018.05.23. 14:52:09

Örülök, hogy vannak jó élmények, de engem egy mély csalódás ért Nagymaros és Kismaros közt elhelyezkedő, magát Nomád bárnak nevező helyen, ahol a góré elrendeli, hogy a kutyákat tartsákl pórázon (a gyerekek miatt). Egy igazi vadregényes dunapart egy pici holtágnál lenne igazán alkalmas a szabad kutyával való fürdésre és futtatásra, de sajnos ők csak nevükben nomádok. Más, egyéb, vízparti nomád életszemlélettel kapcsolatos dolgokban sem nyitottak!

Katharine Clifton 2018.05.23. 15:25:32

Mi Délegyházára járunk a Tavirózsába, igaz, néha zsúfolt, de legalább együtt lehet fürödni a kutyával. Mondjuk ez is majdnem egy óra kocsival.

Silent Hill Z 2018.05.23. 16:00:26

@revambrus: A Nomád bárba még nem futottunk bele, de mi is mindig félve megyünk mindenhová - ha kutyával vagyunk, majdnem biztos, hogy sehová nem tudunk bemenni, a legjobb részeket biztos, hogy kutyamentes területté nyilvánították. Nekem legjobban a rendezettebb dunaparti részek fájnak, az ember kirekesztettnek érzi magát (bevallom, a szobi révnél én is ledöbbentem). Tudom én, hogy mindenki fél a kutyapiszoktól - de ha kiraknának 1-2 extra szemetest (esetleg kutyagumigyűjtővel), akkor máris javulna a helyzet. Mi próbáljuk a jó oldalát nézni, és kifejezetten a kutyás helyeket megkeresni, de télen mi is komolyan vakartuk a fejünket, hogy mit kezdjünk a kutyával (így maradt a parkoló és az elviteles kaja).

Silent Hill Z 2018.05.23. 16:03:39

@Katharine Clifton: A Tavirózsát már nekünk is ajánlották (szerintem ott kutyás találkozókat is szoktak rendezni) - egyszer lehet, hogy azt is kipróbáljuk. Én most még az Ipolyt néztem ki (Ipolydamásdnál), ott a víz elég nyugisnak tűnt ahhoz, hogy kutyát/gyereket beleengedjek, nagy hajók sem száguldoznak, már csak azt kellene kiderítenem, hogy elég tiszta-e a fürdéshez.

haromegesztizennegy 2018.05.23. 17:26:57

A kutyások megpróbálhatnának néha emberekkel is kapcsolatot létesíteni. Az azért mégiscsak előbbre vinné őket az életben...

Silent Hill Z 2018.05.23. 19:35:02

@haromegesztizennegy: :) Érzek némi fogalomzavart - a kutyások kifejezetten nyitottak szoktak lenni (na jó, itt most nem a kiegészítőként hordott díszkutyákról beszélek, az ő gazdáikról nem tudok nyilatkozni). Ha két kutyás találkozik, legtöbbször azonnal beszélgetni kezdenek - és az is tény, hogy meglepően sok idegen odajön az emberhez, ha kutyával van - akikkel ugyancsak sokszor elindul a beszélgetés. Kutya nélkül fél napon át kint ülhetsz a Duna partján, senkit sem érdekel, mi van veled - ha ugyanezt kutyával teszed, biztos lehetsz benne, hogy óránként legalább 2-3 emberrel lesz valamilyen "normális" interakciód. Pont ezért szerencsétlen, ha leprásként kezelik a kutyásokat és mindenhonnan kizárják őket - pedig legtöbbször csak a körülményeken kellene változtatni (kutyagumigyűjtő zacskók, spéci kuka, vagy mondjuk a strand egy kisebb, közösen is használható elkerített része). Főleg, hogy jellemzően azokat a kutyákat viszik magukkal az emberek kirándulni, akik családtagnak számítanak, tehát nagy valószínűséggel foglalkoznak velük. Remélem, egyszer lesz rá lehetőséged, hogy ezt megtapasztald :) Mindenkinek ajánlom.

haromegesztizennegy 2018.05.23. 21:42:46

Hosszú oldalakon át tudnám sorolni mi a baj a kutyákkal/kutyásokkal, de kevés tulajdonos képes objektíven, esetleg önkritikával kitekinteni a maga világából. Általában az van, hogy ők egymás közt marha nagy egyetértésben megbeszélik amit kell, és néznek nagyokat. És nem értik. És álmodoznak. És születnek az ilyen posztok...
(Tudom, és-sel nem kezdünk...)

Silent Hill Z 2018.05.23. 22:46:35

@haromegesztizennegy: ezek szerint macskás vagy. Semmi gond, a macskákat is szeretjük, különösen ha Simoné :)

haromegesztizennegy 2018.05.24. 11:44:49

A macska még sokkal súlyosabb magánéleti gondok és, párkapcsolati sikertelenség jele...
Majd az összes szingli ismerősömnek kutyája vagy macskája van.
Hát igen, kell valami pótszer...

De az igazi gond, hogy évek alatt ezek az emberek eljutnak oda, hogy egyenlőséget tesznek ember és állat közt.
Ez a poszt is ebből született....

mmmod 2018.05.24. 12:39:06

@haromegesztizennegy: nekünk kutyánk és macskánk is van és egy időközben felnőtt lányunk is. Valóban családtagként kezeljük őket, viszont te úgy tűnik általában nem is szereted az állatokat, ezért nem érted, miről szól ez a bejegyzés. A kutya nem egy biodíszlet, amit kipipálsz, hogy van és ennyi. Egy élet, aki teljes mértékben a gazdájától függ, igényli a társaságot, a törödést és a szeretetet. Ezért nálunk természetes, hogy a programok tervezésénél figyelembe vesszük őket. Nem megyünk nyaralni nélkülük, nem hagyjuk őket magukra napokig, és mindennap foglalkozunk velük. Ha ezt nem érted, az a te bajod.

mmmod 2018.05.24. 12:44:23

@Silent Hill Z: A Tavirózsában mi is voltunk, szuper hely, de érdemes korán kiérni, mert délutánra rengetegen lesznek és nehézkes a parkolás. Mi kifejezetten élveztük, hogy bár 2 sztaffival mentünk, nem hallottuk senkitől, hogy úristen harcikutyák! Adtak esélyt nekik,hogy megmutassák, milyen szeretnivaló, jófej kutyák :)

Silent Hill Z 2018.05.24. 12:55:15

@mmmod: Inkább arról van szó, hogy ha valaki nincs rendben magával, az hajlamos kivetíteni a problémákat. A legtöbb embernek nincs baja a kutyákkal, max. nekik nem kellene kutya/macska- de attól még nem zavarja őket, hogy vannak, akik a kutyát családtagként kezelik (igen, a kutyák érző lények). Persze valahol a kutyát darabra tartják, fogyóeszközként - ők fel se fogják, milyen is valódi kutyatartónak lenni, mert esélyük sem volt megtapasztalni - hiszen náluk amióta világ a világ, a kutya láncon lóg és kenyérhéjat eszik. Vannak viszont, akik zsigerből irtóznak az állatoktól és ennek hangot is adnak (és nem gyerekkori trauma vagy korábbi kutyaharapás miatt) - na őket jobb messziről elkerülni.

haromegesztizennegy 2018.05.24. 13:07:20

@mmmod: Szeretem az állatokat, azért nem tartok egyet sem!
Túl azon, hogy leégne a pofámról a bőr ha kutyasétáltatás közben felverném a fél várost mert az összes többi az enyémet ugatja...
Mit mond erre a sétáltató? "Nem az enyém ugat..!" Ez a cinizmus maga!
-Ez az a típus aminek mondhatsz bármit. A torz értékrendje miatt nem fogja fel...

"Ha ezt nem érted, az a te bajod."

-Én értelek, te nem értesz engem! ;-)
Azzal hogy azt írtad, "családtag" csak megerősítetted amit fentebb írtam. Elkezdik a tulajdonosok a bolhazsákot emberként kezelni (=valóságtól való elszakadás, torz értékrend), majd nem értik mi a baja a normális többségnek aki pihenni, kikapcsolódni, természetet járni, élni, LÉTEZNI, kutya nélkül akar.

Silent Hill Z:
Nem értitek meg, hogy egy egészséges ember nem állattal osztozik a lakásban/házban/szabadidejében hanem emberekkel. Az egészséges értékrendű embernek nem hiányzik a +nyűg és macera.

Felmentem Csányi Vilmost, mert ő a kutyával kapcsolatos dolgokkal gazdagította a tudományt. Felmentem a kutyatartók 1-2%-át mert ott egészséges a hozzáállás, megvan az értékrend és nem valami helyett hanem valami mellett, pluszként van a kutya.

A többség egy szerencsétlen, az élet valamely területén sikertelen ember (vagy szingli), vagy fél mert szétlopják mindenét őrző/védő kutya nélkül...

Ha nem értitek, ha nem látjátok a "kutyásokat" kívülről, nem fogtok közelebb kerülni a cikkben levezetett alapkonfliktus vagy alaphelyzet megértéséhez.

mmmod 2018.05.24. 13:39:19

Egy egészséges ember igyekszik minél természetesebben élni, amihez az is hozzátartozik, hogy állatok is élnek körülötte. Ennél már csak az a jobb, amikor azt mondta valaki, hogy az állatoknak az állatkertben a helyük...
Nem valami helyett vannak kutyáim, hiszen, ahogy írtam , van egy szép családom, kertes házunk, autónk. Nem városban sétálunk, a kutyáim nem ugatnak feleslegesen, meg vannak tanítva a normális viselkedésre, ezért nyugodtan lehet velük közösségbe menni. Az egészséges értékrendű ember nem az, akinek egy másik élőlény csak nyűg és macera. Ennyi erővel gyereket se vállalj, mert az még több macera és baromi sokba fáj, míg felnő (tudom, hiszen van egy felnőtt lányom :D)

Mi lesz, ha a természetben járó, általad normálisnak titulált ember összetalálkozik egy vaddisznóval? Követelni fogja, hogy nyugodtan pihenhessen az erdőben vadak nélkül?!
A mai ember egyre távolabb kerül mindentől ami normális, az emberek nem állnak szóba egymással, mindenki mindenkit utál. Ahogy fentebb írták már, egy kutyás pillanatok alatt elkezd beszélgetni egy másik emberrel, sokkal nyitottabbak esetenként, mint mások. Természetesen van rengeteg ember, akinek nem szabadna még bolhát sem tartania, mert alkalmatlan rá, de azt mondani, hogy a kutyások/macskások mind beteg értékrendű emberek az erős túlzás.

haromegesztizennegy 2018.05.25. 13:16:20

A kutya tartása nem természetes állapot, mesterséges. (a macska is) A természetes az, amikor a kertben madarak, sünök, cickányok, pókok, stb élnek. Az állatkert valóban egy torz képződmény, még akkor is ha sokat javult a lakók helyzete.

"Az egészséges értékrendű ember nem az, akinek egy másik élőlény csak nyűg és macera. Ennyi erővel gyereket se vállalj, mert az még több macera és baromi sokba fáj, míg felnő (tudom, hiszen van egy felnőtt lányom :D)"

-Erről beszéltem fentebb! Nálad is a kutya egyenlő az emberrel. Ez az a torz értékrend ami lehetetlenné teszi a megértését annak mit írtam.
Hogy lehet ilyet mondani, hogy a kutya egyenlő a gyerekkel? A gyerekek nevelése a legnemesebb feladat a világon, ami egyszer véget ér mert felnőnek. Egy kutya megragad egy szinten akármit csinálsz vele. (Neked egy lányod van, érdekes lenne tudni miért nincs több, de nem akarok személyeskedni).

Az emberek eltávolodása valód gond, de nem a kutya rá a megoldás. (ki tudja, "nyersz" vele 5-öt, de elvesztesz 100-at). Nekem kutya nélkül sem okoz beszélgetni másokkal. Te természetet emlegetsz, de lehet hogy gond nélkül rovarirtót fogsz ha meglátsz egy pókot vagy valami mást. Nem azt mondom, hogy ez a helyzet, de a kutyás NEM egyenlő azzal, hogy automatikusan ökologikusan is gondolkodik.

Silent Hill Z 2018.05.25. 13:41:29

@haromegesztizennegy: a macskát nem te tartod - a macska tart téged...

heptakontanonaéder 2018.05.25. 16:58:05

Ha rajta múlna kiirtatná az összeset.
Nem érdemes győzködni, már eldöntötte: Minden bajának az az oka, hogy a világunkon léteznek kutyák.

haromegesztizennegy 2018.05.25. 21:55:52

@heptakontanonaéder: te szerencsétlen...
Szerinted tehetnek a kutyák bármiről? Kevesebb magányos/balfék/lelki sérült/"szeretetkurv@" lenne nélkülük? A kutya jellemzően egy okozat es nem pedig ok.