Ezért nem tudod PONT TE eladni a nyaralód
2018. július 21. írta: Silent Hill Z

Ezért nem tudod PONT TE eladni a nyaralód

Figyelem, szigorúan szubjektív elemzés következik! 

Hónapokig nézegettük a szigorúan alacsony árfekvésű faházas nyaralókat a Dunakanyarban, mielőtt belevágtunk. Megnéztük Verőcét, megnéztük Kismarost, Nagymarost - majd végül Zebegényt.

Az online portálok kínálatából és az apróhirdetésekből indultunk ki, ott keresgéltünk első körben. Ehhez hozzáhúztuk az ingatlanosok ajánlatait - majd a végén, amikor már tudtuk, hogy kb. melyik települések jöhetnek szóba, akkor személyesen is bejártuk a szóba jöhető részeket, eladó táblák után kutatva. A portálokon nem érdekelt, van-e fenn fénykép (tudom, tudom, fénykép nélkül ingyen van, ha valaki évek óta hirdet, érthető, ha nem költ képekre) - csak legyen fenn valahol (odafigyelve a korábbi hirdetések törlésére, mert nincs is cikibb annál, mint amikor tisztán lekövethető az ingatlan árának a zuhanása).

Mi ezek miatt szórtuk ki a telkek legnagyobb részét:

1. Ár. Amikor az ember ingatlanokat keresgél, előbb vagy utóbb látja, hogy adott környéken adott igények mellett mi a reális ár, és, hogy azért mit várhat el. Csak azért, mert a faházra ráköltöttek 100-200e-t és kifestették, nem lehet 2-3 millióval többért eladni. Mint ahogy azokat az ingatlanokat sem lehet átlagáron eladni, amiket az ember szíve szerint inkább ledózerolna. Mi úgy számoltunk, hogy egy használható/menthető, betonalapú, bevezetett vízzel rendelkező 20-25nm-es faház megér 1 milla pluszt - többet viszont nem, mert arra bizony még költeni kell, és sok munkája lesz vele az embernek, nem lehet bekerülési értéken számolni (kihangsúlyozom: faházakról beszélünk, nem tégla épületről). Az ingatlantulajok nagy része túlértékeli a 80-as években épült, sokszor büdös/dohos/kukázandó faházát, milliókkal megdobva a környéken szokásos üres telkek árát. Tudom én, hogy régen sokba került, és nulláról kezdve sem lenne olcsó, de könyörgöm, faházról beszélünk, ami ha nem ápolják, durván amortizálódik, ha évek óta nem lakott, az ember sokszor undorral lép be az ajtaján a szaga miatt. Ha esetleg dohányoztak is benne, akkor ráadásul tényleg gyufa és kuka, hiába is szolgálta hűen előző gazdáját. Ez van, le kell írni veszteségként.

 2. Szemétdomb. Ismertetőjele a hirdetésben: Nincs kép a faház belsejéről, a környékről inkább - mindegy is, csak ne látszódjon maga a ház és a telek. Marha sok faházban jártunk, soknak tégla alapja volt pincével, az a mocsok ami legtöbbször ott volt, egyszerűen sokkoló. Nem az évek óta felhalmozódott porról és pókhálóról beszélünk, azzal tisztában van az ember. Inkább arról a mocsokról, ami az atomtámadás után magára hagyott épületeket jellemzi. Amikor a tulajok utoljára jártak a terepen, már akkor is disznóól volt, szemétkupacok mindenhol - és a magára hagyott házakban a mocsok érzése csak fokozódik. A szétdobált papírok és rongyok lassan elrohadnak, a poros/dohos berendezések szaga orrfacsaró. Amikor megtaláltuk a nyaralót, az első ami feltűnt, hogy rend volt és tisztaság. A por/pókháló persze ott volt kötelező elemként, de az első benyomásunk mégis az volt, hogy ezt a házat szerették, karbantartották, figyeltek rá. Kitakarítva hagyták magára 5 évvel ezelőtt. A sok-sok megnézett házból összesen 2 volt ilyen állapotban. Az egyik egy jónevű író háza volt Nagymaros "eldobodazagyad" panorámájú részén, a másik pedig ez. A többinél 10mp után kimenekültünk, körül sem akartunk nézni, csak azt láttuk, hogy ehhez mi kevesek vagyunk. Persze, tudom én, hogy mi az alacsonyabb, faházas árkategóriában nézelődtünk, azért ez az arány (a "normális" nyaraló kategória azért másabb), de akkor is sokkoló. Főleg, hogy az ár nem követi az épület amortizációját - egy dózerolandó ház nem csak, hogy már nem éri meg a vevőjelöltnek az extra pénzt, hanem még a bontásának/eltakarításának a költségével is számolni kell, ami még értéktelenebbé teszi az ingatlant. Ha valaki évek óta nem tudja eladni a házát, szánjon már rá egy kis pénzt és pucolja ki legalább egyszer az egészet és írtsa ki legalább évente egyszer a dzsungelt a kertben. Nem a fűtől rémül meg az ember, hanem attól, hogy nem is lát semmit a telekből, akár egy elhagyott temető is lehet a növényzet alatt.

3. Lomtár. Ismertetőjele a hirdetésben: "Teljes berendezéssel együtt eladó". Ez a "Szemétdomb" szorosan kapcsolódó pontja. Nem csak, hogy nem szerették, hanem egyenesen lomtárnak használták. Lomtalanítás helyett ide került minden cucc. Lepukkant asztal, foltos kárpitos ágy, anyámkínja. Idővel kezdték érezni, hogy nem lesz ez így jó - kirakták a sufniba, ott rohadjon tovább. Amikor tele lett az egyik sufni, építettek másikat. A hardcore nyaralótulajoknál 2 teherautónyi szemét is simán felhalmozódik az eladás pillanatáig - na ilyenkor szerepel a hirdetésben, hogy "teljes berendezéssel együtt eladó". Francokat. A teljes berendezés azt jelenti, hogy tiéd a szemétdomb, a macera és a munka. Alsó hangon 1-200.000 Ft a szemétdombok eltakaríttatása (ha te nem akarod ezzel tölteni az értékes hétvégéidet) - már ha találsz olyan csapatot, aki elvállalja, ami lássuk be, hogy friss ingatlantulajdonosként nem kicsi kihívás. 

4. "Ezt a nyaralót nem szerették" érzés. Ismertetőjele a hirdetésben: nincs olyan része az ingatlannak, ami akár csak egy kicsit is személyes lenne. Ha nincs semmi, ami a nyaralót szerethetővé tenné (apró dísztárgy, szép, gondosan elhelyezett bokrok a kertben, színek, vagy akármi), nincs ami megfogja az embert. Sokszor elég egy hintaszék vagy függőágy a teraszra, és máris szerethetőbbé válik. A hintaágy nekem speciel 99%-ban nem ez a kategória - a hintaágyak legnagyobb része inkább csontváz benyomást kelt (párna és hasonlók nélkül), nagyon romantikus helyen kell lennie, hogy megfogjon - de a semminél még mindig sokkal jobb! Na meg az ablakok. Meglepően sok olyan faházat látok, ahol az ablakok zárva, a tulaj/ingatlanos vakuval fényképez. Miért? Nyissák ki, engedjék be a fényt, mutassák a kertet, úgy fényképezzenek. Ja, hogy akkor jobban látszik a disznóól?

5. Víz/villany hiánya. Alapból nem kizáró ok (valakit nem zavar), de ha valaki azt állítja, hogy víz az utcában, akkor nézzen már utána, hogy tényleg így van-e. Attól, hogy a hosszú utca másik végén a parkoló után már van, nem jelenti azt, hogy itt is lesz. Vagyis lehetséges, mindössze 2 millát kell lerakni érte az asztalra. Egyszóval nincs. Ne írja bele - de ne is árulja annyiért, mintha be lenne vezetve. Víz nélkül tényleg elszántnak kell lenni, hogy belevágjon az elkényelmesedett városi ember. Ciszternával oldják meg a legtöbben a problémát, az azbesztos palatetőről lecsorgó vizet gyűjtik össze. Persze, van ahol jobb a helyzet és ott a kút - közvetlenül a szomszéd latrinája mellett. Ja. Fájdalmas tény, de durván csökkenti az ingatlan értékét, ha nincs a közelben reális áron bevezethető víz/villany - ha valaki ezt nem hajlandó tudomásul venni és pont úgy árazza az ingatlant, mint az utca végén vízzel is rendelkező szomszéd, ne csodálkozzon, ha a kutyának sem kell. 

6. Rendezetlen tulajdoni lap. Nem, nem és nem. Olyan nincs, hogy "elfelejtettük" rávezetni a tulajdoni lapra a házat, hogy "biztos elírták a helyrajzi számot", "elfelejtettük kivetetni művelés alól". Ha mégis van, ne csodálkozz, ha legkésőbb a foglalózás előtt lelép a vevőjelölt.

7. Belefáradt eladó. Az alacsony árfekvésű nyaralók legnagyobb részét éveken át árulják. Ők azok, amik lényegében eladhatatlanná válnak - és ahogy telik-múlik az idő, úgy romlik a helyzet. A tulaj belefárad a mutogatásba. Esze ágában sincs megmutatni. Az üzemanyag pénz, és előre tudja, hogy úgysem veszik meg. Füvet nyírni már nem fog, lassan az erdő is belakja a kertet, a ház beázik, szétrohad. Ha elég kitartó, lassan az egész az enyészeté lesz, és akkor üres, kitakarítandó telekként még eladhatja. Nem lenne egyszerűbb az eladhatatlan nyaralót reálisan, eleve telekként beárazni, vagy kiganézni, akciót hirdetni és szabadulni tőle?

8. Ingatlanos. Ugye milyen vicces? Maga az ingatlanos az, aki eladhatatlanná teszi a telket. Felveszi ugyan a kínálatába, valahol talán ott lesz a futottak még kategóriban, hiszen az ára alapján minimális jutalék jár utána, de esze ágában sincs megmutatni. A belefásult tulaj meg abban a hitben él, hogy a telke jó kezekben van, akármikor elkelhet. Hát nem. Az ember megnéz egy nyaralót, két nyaralót - az ingatlanosok által hirdetetteket meg lassan kihagyja, tényleg extra jónak kell lennie a teleknek, hogy ennek ellenére rácsapjon. Mikor ér rá egy átlag dolgozó ember, hogy nyaralót nézegessen? Hétvégén és este. Mikor nem dolgozik az ingatlanosok nagy része? Hétvégén és este. Pont emiatt a nagyobb ingatlanosokat mind kukáztuk. Maradtak a helyiek. A nagymarosi idegenvezető - aki igen komoly ingatlantúrát szervezett nekünk, ahol sorra mutogatta (az időnket rabolva) azokat az ingatlanokat, amik még csak véletlenül sem jöhetnek szóba, csak, hogy a végén eladjon egyet, ami szerinte nekünk is megfelelne. Elhallgatva olyan tényeket, mint pl. az építési tilalom. Kinek kell olyan nyaraló, ami ha leég, már nem építhető újra? Vagy ott a másik, aki ahányszor hívtuk, hogy megnéznénk néhány ingatlant, lerázott, mert ő nem ér ránk, hívjuk 2 hét múlva.

9. Szomszédok. Több telek is volt, amiről a szomszédok beszéltek le. Beszéltek és beszéltek - mi pedig elmenekültünk. Volt, aki tudatosan beszélt le, mert ő is megpróbálta megvenni a szomszéd telkét, csak neki nem adta, gondolom kivárt. Volt viszont, aki egyszerűen szeretett beszélni, és ott azonnal elkezdte leosztani, hogy itt mi akkor ezt és ezt csinálhatjuk majd, mert ő volt ott előbb. Naná. Volt olyan panorámás telek, ahol a szomszéd annyira ráépült a telekre, hogy csak azért nem vettük meg a telket - volt ott trambulin és minden közvetlenül a telekhatár mellett, nyilvánvaló, hogy egyetlen nyugodt hétvégéje se lett volna az embernek. Egy biztos, akárhol is jártunk, a szomszédok rákérdeztek, mennyiért árulják a telket és mindenhol szörnyülködtek, hogy iszonyú drága, alkudozzunk még egy kicsit.

10. Előre nem látható, tőlünk független tényezők, amiket ugyan el lehet hallgatni, de minek. A nagymarosi "eldobodazagyad" panorámájú házba pl. beleszerettünk. Maga a ház szuper volt, a kert gyönyörűen gondozott, a panoráma a visegrádi várra felbecsülhetetlen - és egyáltalán nem lett volna drágább, mint a zebegényi telek. Még azt is benyeltük volna, hogy építési tilalom van a környéken, így a házra úgy kellett volna vigyáznunk, mint a szemünk fényére. Még azt is benyeltük volna, hogy a központ 50 perc gyalog, így nem lehet csak úgy lesétálni a Dunához, a biciklizéshez viszont túl meredek az út (na jó, DH-soknak ideális). Az előre nem látható dolog egy lepukkant kunyhó volt az út mentén. A lakója szerintem nem volt hivatalosan hajléktalan, tényleg ott lakott a kis kunyhóban, de hiába volt ott a ház, az egész telek szemétdomb volt, bűz és mocsok - a tulaja pedig kifejezetten ijesztő, és ha jól sejtem, nem egyedül élt ott. Belegondoltam, hogy nekem itt kellene este végigsétálnom és elvetettük az ötletet. Amikor az ingatlanos megmutatta a telket, nem láttuk a kunyhót - az ingatlanos ugyanis gondosan egy másik (sokkal meredekebb, esőben járhatatlan, gyalog sokkal hosszabb) úton vitt minket oda - csak később, amikor egyedül is visszamentünk nyugodtan körülnézni szembesültünk a valósággal. Nekünk ez gond volt - másnak nem az.

Ha én most árulnám a nyaralóm, megnézném, reálisan kinek kellhet, mik az előnyei, mi a hátránya, azokat kihangsúlyoznám (igen, a hátrányokat is le kell írni, hacsak nem akarjuk a fél fizetésünket turisták miatt elbenzinezni - gondosan ügyelve persze arra, hogy az előnyök elnyomják a hátrányokat). Eladás előtt elvitetném a szemetet, kitakarítanám, körbefényképezném, beáraznám - és eldönteném, mi az a minimum ár, amíg el tudok menni (belekalkulálva, hogy ha a nyaraló nem túl vonzó és 5-8 évig a nyakamon marad, az ingatlanadót jelent és az ingatlan értéke is évről-évre csökken, amíg el nem éri a telekárat - ráadásul ha nincs karbantartva, akkor még jobban zuhan az értéke). Mindenhol meghirdetném és ahol ingyen kint maradhat a hirdetés, kint is tartanám. Persze ha olyan különleges a nyaraló, hogy lényegében eladja magát, no para, el is fogják vinni (Mi több, szépen karbantartott, reálisan árazott nyaralóról is lecsúsztunk a keresgélés során - ezek max. 2-3 nap alatt elmentek). 

Hajrá!

A bejegyzés trackback címe:

https://silenthillz.blog.hu/api/trackback/id/tr114126649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Berta Csacsi 2018.07.22. 11:35:20

Én már akkor se megyek megnézni az ingatlant, ha a hirdetés fotoján ott a szárító, tele gatyával, és a mosogató is dugig.

fbal02 2018.07.22. 14:35:39

Ebben az országban legtöbb ingatlanban minősíthetetlan kosz és mocsok uralkodik. Iszonyú igénytelenek az emberek általánosságban.

pizo 2018.07.22. 15:59:16

Lakóházakat nézegetek 2 éve, amiket leírtál, azok jó része a lakóingatlanokra is igaz, talán a villany kivételével. Jó és igaz írás!

Talán annyit tennék hozzá, hogy ha kosz, rendetlenség van a telken, bele lehet írni a szerződésbe, hogy kitakarítva, kiürítve, és némi összeget visszatartani az átvételig, mely összeg felszabadításának az előfeltétele a tisztaság és üresség.

Üdv: Zoli

Tke 2018.07.22. 17:44:39

A faházas műfajban pont a lehetséges vevők miatt kell a korrekt tájékoztatás és nyilván az árazás. A jól menők eleve megveszik a kacsalábon forgót. Aki megvenné, az ugye kispénzű, melózik, hogy legyen valahol kikapcsolódás. Számol arra, hogy valamennyi munka lesz a birtokbavétel után, de tartósan ritkán vágyik kőkorszaki nomádságra. Az elhallgatós hirdetés ezért nettó kicseszés. És amikor kiderül, hogy "fake" volt az a 4-5 hirdetés, ahol megnézte az ingatlant, akkor a kedve is elmegy az egész hétvégi házasditól.

Silent Hill Z 2018.07.22. 18:23:31

@Tke: A gond az, hogy ezek a faházak valamikor mind a 80-as években épültek, és az építők lassan kihalnak, megöregedtek, vagy már az örökösök hirdetik őket. Sokaknak a telek egyenlő volt anno a marha sok munkával - a telket fel kell ásni, ültetni kell bele valamit, hiszen ezért van - na ezeknek az örököseik fokhagymakoszorúval a fejükön és hegyes karóval a kezükben közelítik meg gyerekkori rémálmaik helyszínét, naná, hogy eszük ágában sincs foglalkozni vele, az éves ingatlanadóból meg akciósan a Wizzairrel kétszer is megjárható London, minek tartanák meg - a pénz viszont kellene. Nagyon sok olyan is van köztük, amit spekulációs céllal vettek meg, hátha feljebb mennek az árak. Egyik kategória sem tol bele pénzt, viszont már szabadulna tőle. Ha mákja van, a piac előbb vagy utóbb utoléri, és mondjuk 10 évvel később már nem is lesz olyan túlárazott a telek. (Aminek nem is tudom, miért hasítana felfelé csak úgy az ára - nem vehető fel rá CSOK, se lakáskassza…)

Silent Hill Z 2018.07.22. 18:24:39

ja, és persze az emlékeikben még egy tökéletes ház képe él, a hirdetésekben szereplő fényképek is 20 évvel ezelőttiek - na ezért ez a sok fake hirdetés.

cattaneo 2018.07.24. 07:42:19

Kb. 10 éve mi is így kezdtük, épp lakást vettünk, így nem maradt sok pénzünk, ehhez mérten kerestünk vmi vityillót Bp vonzáskörzetében. A Dunakanyar elég hamar kiesett, a már az általad is említett okok miatt, aztán jött a Pilis, ott se nagyon volt olyan, amit mi kerestünk. Ekkor növeltünk egy kicsit a távon és jött a Vértes. Ott már egész jó ár-érték arányban voltak ingatlanok, a természet is más, valahogy igazibb, a hétvégi teljek világától elszakadtabb a környezet. A faház is elkopott a folyamat során, de itt már téglaházak is voltak hasonló áron. Amit végül választottunk, közvetlenül egy erdőség mellett van, körben csodás dombok, szirtek, rálátás a tájra. A ház nem volt rossz állapotban, de már évek óta nem használták és a terek, a kialakítás messze állt attól, amit mi szerettünk volna. Szóval teljesen szétvertük kívül-belül és 2 év alatt érte végleges formáját. Ja, csak áram volt bevezetve, víz nincs a környéken. Szóval lett egy nagy földalatti tartály, amiben a tetőről gyűlik a víz, és ezt használjuk a háztartás ellátásához (zuhany, wc, mosás, mosogatás, locsolás), ívóvizet a kútról hozunk csapos kannában, teljesen megszoktuk. Az összes fenntartási költség a kommunális adó (párezer/év) ës az áram, az is meg van évente kb. egy huszasból. Tartozik hozzá egy 1000m2-es telek, gyümölcsfák. Rohadt sok munka volt, és még van is vele (főleg a kerttel), de ugyanannyit vissza is ad. Elég csak ott lenni, és máris lelazulunk. Remélem, sikerül nektek is megtalálni, amit kerestek... nekünk egy jó másfél évbe telt.

cattaneo 2018.07.24. 08:03:12

Most olvastam el az előző posztot, szóval akkor már megtaláltátok. A szemetet néhány zsákos próbálkozás után most már mi is hazahozzuk. :-) Nem minden alkalommal, csak ha megtelik egy nagy zsák, amit a pincében tárolunk. Ami komposztálható, azt persze külön gyűjtjük.

Silent Hill Z 2018.07.24. 09:42:43

@cattaneo: Hát ja, kicsit távolabb vannak nagyon romantikus, és ezerszer nyugisabb helyek, nálunk a megközelíthetőség kritikus volt. Nekem a Balaton-felvidék a nagy kedvencem, de ilyen üzemanyagárak mellett esélytelennek láttam, hogy onnan ide-oda futkorásszunk. A Dunakanyar nem véletlenül ennyire népszerű, ha elkészül az út, mi pl. kb. 40 perc alatt kiérünk majd, és a vonatjegy is csak 2200 körül van emlékeim szerint oda-vissza. Nálunk a vezetékes víz KO kritérium volt, ez nagyban lecsökkentette a szóba jöhető ingatlanok számát, sajnos az összes vadregényes, erdő közepén lévő romantikus kunyhó kiesett - és az árat is jócskán megdobta, de hihetetlenül praktikus (ez van, kényelmesek vagyunk). Mi 20e körül fizetünk adót (a ház után kell csak, a telek után nem), a villany meg ugye az alapdíjon felül (250/hó lehet?) fogyasztás alapján megy. A víz jó kérdés - most pl. volt valami gebasz a kerti csappal és elfolyt 30m3 víz - na ez extra 10e ft lesz, egyébként éves szinten nem hiszem, hogy 10m3 fölé menne az ember. Saccra egy hétvége kerülne a környéken négyünknek annyiba, mint amennyit éves szinten a telek után fizetünk. Az mondjuk jó kérdés, mi mikorra tudjuk felújítani a faházat - se kedvem, se energiám per pillanat. Használható, praktikus, úgyhogy nem kapkodunk.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.07.24. 10:31:55

@Berta Csacsi: Ezt én sem értem soha. És ugyanaz az ember félredobja a boltban az előrecsomagolt ételt, ha a doboza már horpadt. Persze lehet, hogy valami aberrált fehérnemű fetisisztát vár, aki a lyukasra hordott, XXL-es mamibugyikra gerjed. :-)

@Silent Hill Z: Azzal nem lenne baj, de ezt bele is teszik az árazásba. Plusz a saját, hamincévnyi nosztalgiájukat. És nem értik meg, hogy az _ő_ emlékeik _nekem_ nem értéknövelők. (Ugyanez van a veteránkorú használt autónál, szerintem @pizo: meg tudja erősíteni. 30+ éves rozsdakupacokat, amihez már vagy 15 éve nem látott senki alkatrészt, úgy kezelnek, mint ha a Millói Vénusz lenne. (Ja, a hiányzó lökhárító meg rögtön értéknövelő.)

@fbal02: Egyszerre hirdettünk és kerestünk lakást (mily' meglepő!) A felrakott hirdetésre az ingatanosok persze beindultak, mint dögre a legyek, de a 90%-uk ugyanaz volt, aki 10 éve még amwayezett, vagy fogyasztó teát árult. Teljesen fogalmatlanok, kikért tulajdoni lapjuk nincs, amikor a alaprajzot kértem, vagy szerkezeti kérdéseket tettem fel, akkor vagy vonogatták a vállukat, vagy többet nem kerestek.
Amikor megnéztük az egyik lakást, az ingatlanos megkérdezte, mi nem tetszett benne. Elmonduk, kicsit gondolkodott, majd elvitt még három házhoz, ami ugyan nem volt a tulajokkal lebeszélve, de kívülről megnéztük, és közben kérdezgette a véleményünket. Az utolsó után azt mondta, kezdi érteni, hogy mit keresünk, és tud egy lakást, ami szerinte nekünk való, és le is lehetne alkudni annyira, amennyiért max keresünk, lebeszél egy találkozót. Na, azt meg is vettük.
Az eladás is hasonlóan drámai. A sok impotens, botcsinálta porszívóügynök közt össze-vissza egy pasas volt, aki felhívott, és azt mondta, hogy ha vele hirdetek, akkor megbeszélünk egy napot, és hoz egy fotóst, aki végigfotózza a lakást, de csak akkor, ha süt a nap. Ha rossz idő van, keresünk másik alkalmat. Na, ezzel szerződtem, el is adta, sőt a végén engedett a jutalékából, mert különben nem lett volna meg az a minimum eladási ár, amiben előzetesen megállapodtunk. Ő meg nem győzködött, hogy engedjek még egy kicsit, hanem a biztos pénz érdekében inkább lemondott a jutaláka egy részéről. Így én megkaptam, amit akartam, ő meg 3% helyett kapott kb. 2-2,5-et, de egy hónap után megvolt, nem kellett tovább mutogatnia a lakást.
Csak mire ezt a két ürgét megtaláltuk, kihullott a hajunk. De azóta -ha rám szakadna az OTP-, Budán és Zuglóban is van egy-egy tuti ingatlanosom. :-) )

Silent Hill Z 2018.07.24. 10:49:48

@Csokis: Szerintem jó, ha az ingatlanosok 1%-a használható, a többi nagyarcú kókler. Az az 1% rendben van, csak nehéz megtalálni. Nyaraló kategóriában egy ingatlanost találtam a környéken, aki korrekt volt, a szabadnapján is kijött volna megmutatni az ingatlant, amikor lement az ára, azonnal felhívott, hogy érdekel-e még (Börzsönyliget ingatlan - ez itt a reklám helye, amiért halál jó fej volt) .

A nosztalgiát tényleg durván belepakolják az árba - mi speciel a telket majdnem féláron vettük meg a néhány évvel ezelőtt belőtt árához képest, és a szomszédok még így is fogták a fejüket, hogy milyen drágán vettük (mi PONT ilyet kerestünk, úgyhogy mákja volt az eladónak - és abban is, hogy nem hagytuk, hogy az ingatlanos lerázzon, pedig tényleg mindent bevetett annak érdekében, hogy ne jöjjön össze az üzlet).

pizo 2018.07.24. 10:52:47

Csokis: Meg tudom erősíteni a veteránautós hozzászólásodat:)

Zoli

cattaneo 2018.07.24. 13:17:57

@Silent Hill Z: A víz ügyön mi is pörögtünk az elején, de elég volt egy kalkuláció es maga a domborzat milyensége, hogy belássuk, a kútfúrás abszurd, viszont simán megéri egy tartály+házi vízmű. Van egy többlépcsős szűrő benne, plusz néha beledobálunk 1 klórtablettát a tartályba (kb. 6-7 m2). Már behozta az árát, és sokkal tudatosabb lett a vízfogyasztásunk, eddig csak egy 6 hetes szárazság után kellett vizet hozatnunk (amikor kisgyerekes családokat láttunk napokig vendégül). Kényelmi funkciók mind kialakíthatóak voltak, így az egymás-szájában lévő üdülőkkel, ahol van vezetékes víz, nem is foglalkoztunk. Táv háztól házig 1 óra, busz megy direktben a Népligettől, de mi autóval járunk.

Silent Hill Z 2018.07.24. 14:01:58

@cattaneo: Nálunk a kút azért esett ki, mert mindenhol emésztő van, jobb a békesség :) A bevezetett víz nem emelt sokat az áron (hiszen a környéken mindenhol van víz), sokkal inkább a szóba jöhető területeket korlátozta. Pl. Kismaros legnagyobb része kiesett, Nagymaros külső, panorámás területeinek egy része is - de ha ehhez hozzáhúztuk, hogy max. 10-15 percnyire lehet gyalog a vonat, akkor már nem is volt akkora gond. Zebegény ebből a szempontból szuper, csatorna ugyan a mi utcánkban nincs, és szerintem az elkövetkező 20 évben nem is lesz, de a víz nagyon jó minőségű, és az áramot is földkábelen kapjuk, nincsenek lengő vezetékek. Mi is nagyon takarékosan bánunk a vízzel - igaz, mi az emésztő, és az extra kicsi bojler miatt. Sajnos tény, hogy az üdülők mind egymás szájában vannak, csodaszámba megy ha egy telek nagyobb 6-700nm-nél - annyi miatt viszont nem éri meg kidugnunk az orrunkat Pestről (kertes övezetben lakunk, csak pont az a bajunk, hogy gáz szomszédok lógnak a szánkba). 1600nm viszont már az a méret, ahol az előkert kivételével mindenhol elbújhat az ember - de az előkert sem gond, naponta jó ha 3-4 ember és néhány autó jár arra, ők is inkább a tájat lesik - csak úgy, mint mi.

Komoly elvonási tüneteim vannak, nem is tudom, mit keresek most Pesten...

cattaneo 2018.07.24. 16:20:01

@Silent Hill Z: Ha lett volna vezetékes vízre anno, mi is bevezettük volna, de ez nincs napirenden az illetékes önkormányzatnál. 20+ éve volt rá terv, amit előkapartak pár éve, volt is "hegy-gyűlés", kb. fél milla lett volna telkenként és volt egy minimum részvételi szám, hogy belekezdjenek. De nálunk is úgy volt, ahogy sok helyen, a régi öregek már nem akartak erre költeni, az újabbak közül se sokan, mivel már megoldották vhogy. Pl. van néhány vízhordó arc tartályos kocsikkal, azokkal boltolnak vagy mások is gyűjtik, mint mi. Mi mondjuk bevezettük volna, egyelőre csak a telekre, hogy legyen, de mindegy, nem függünk tőle. A víz a kútról nálunk is finom, 80-120 méterről jön fel, isteni. Pár éve ugyan leszabályozták a nyomást, mert néhányan pofátlanul odajártaka tartályos kocsikaikkal (nem a vízhordók, ők vezetékest hoznak). Zebegény klassz hely, jártunk ott is, de akkoriban nem volt semmi olyan, amit szerettünk volna, viszont a barátainknak volt ott háza a faluban. Mondjuk most a hajam tépném az M2 miatt, de csak befejezik egyszer. Átfolyós melegítős zuhanyzón nem gondolkodtok? Kis befektetés, kis munka a kialakítása is.

Silent Hill Z 2018.07.24. 17:06:17

@cattaneo: Nekünk jó a mini bojler, mondjuk úgy, hogy direkt nem ösztönöz a pazarlásra. 2 ember ha odafigyel még pont le tud zuhanyozni, és max. 1-2 órán belül megint meleg a víz :) A fogyasztását még nem tudjuk, meg is nézem legközelebb - nem mi vettük a bojlert, a házzal együtt járt, ráadásul lényegében vadonat új. Tervben van egyébként egy kerti szolár zuhany is, főleg, ha horror villanyszámla érkezik, de az szerintem már csak jövőre (van valami tartószerkezet a kert egyik sarkában, amin régen ha jól sejtem hordó lehetett... na ilyen hordót kellene kerítenünk, és máris megoldottuk a problémát - de én inkább valami esztétikusabb megoldáson töröm a fejem, a tartószerkezetre meg növényt futtatok). Vagy ugye a jó öreg feketére festett "slagkígyó" a tetőre, napos időben máris ingyen melegszik a víz. Állítólag itt is harcolnak a csatorna ellen, (amellett, hogy tervben sincs) drága lenne a bevezetése, plusz azonnal megduplázná a vízdíjat.

Zebegény egyébként ellentmondásos hely. Egyre inkább azt látjuk, hogy hétvégenként messze van attól a nyugodt helytől, amiről álmodoztunk, a szemközti Pilismarót legalábbis ritka zajos hellyé teszi (van ott valami kocsmaféleség, ahol nyáron hétvégenként élő zene szól, amibe még a falak is beleremegnek). Nem is értem, hogy nem zavarja a helyieket. Hét közben és hétvégén nap közben cserébe teljes a nyugi, max. a fűkaszák zümmögése hallatszik...

cattaneo 2018.07.24. 19:54:56

@Silent Hill Z: A bulizajt mi is nehezen viseljük, szerencsére ritkán van. A pestiekkel általában nincs is baj, ők is pihenni jönnek, mint mi, szöszögnek a kertben, döglenek a teraszaikon, esetleg kirándulnak, ha meg jönnek a barátaik, akkor sem zavaróak. Ellenben a helyiek nagy része elég fura. Ők bent laknak a központban, a hegyen meg azért vesznek telket, hogy hétvégén ott vezessék le a frusztrációikat. Van olyan, aki kijön, de nem köszön, ha esetleg meglát, rögtön nekiesik fűkaszával vagy traktorral a földnek, esetleg elgázosítja a szőlejét, azt elmegy. De volt, hogy más kihozta az összes esztergálnivalóját és szombat délutántól estig megállás nélkül tolta, zengett bele a hegy. Az abszolút kedvenc viszont a nagycsaládos helyi, ángyomal, vejjel, unokával (kétévente születik egy új, hasfájós kisbaba), akik nyomatják a lakodalmast és 2 méterről is ordítva beszélnek egymáshoz. Már mindegyikkel volt egy-egy nevelő célzatú beszélgetésünk, és azóta hellyel-közel beállt valamiféle rend, többnyire nyugalom van. A mezőgazdasági zajok nem zavarnak, az kb. white noise kategória, a kulturált bulizás se. De a lagzis zenétől ölni tudok, mondtam a lagzis szomszédoknak, ha azt nyomatják, én is beindíthatom hangszórón a 40 perces allahu akbart, de van cseh opera is. Hatott. :-)

Silent Hill Z 2018.07.24. 20:12:54

@cattaneo: Na, nálunk csak rockzene szól, hála a jó égnek (kopp-kopp) a környéken legalább mindenkinek van ízlése. Pilismaróton is volt már jazz és soul concert, is ami kifejezetten jó volt, a zs kategóriás hamisan vernyákoló zenekarok verik ki a biztosítékot.

fbal02 2018.07.28. 00:45:14

@Csokis: Jó beszámoló volt, köszi.