Vannak ugyebár a csóró faházasok - vagyis mi. A faház áll - a beredezésére viszont már nincs keret, így szegény ember abból főz,ami van, vagy amihez fillérekért hozzájut a neten keresztül.
A konyha ilyen kategória. Kell, mert kell - csak a pénz hiányzik hozzá. Tudom én is, milyen csoda-konyhákat lehet összehozni ezekben a kicsi faházakban, gyönyörű, méretre legyártatott bútorokkal, hófehér corpusokkal, magasfényű előlapokkal, tárolók tömkelegével.
Én max. 20e-t szántam a konyhára. Ebben benne van a hűtő, a szekrény, a mosogató, az étkezőgarnitúra.
5e-t már el is költöttünk hűtőszekrényre (tökéletesen működik, zajmentes, sérülésmentes - szerintem jó vétel volt), és 5e-ért sikerült a neten levadásznom egy, az eladó szerint teljesen jó állapotban lévő konyhabútort. A (mikroméretű) kép alapján egész normálisan nézett ki, az eladó is egy teljesen hétköznapi fiatal volt, nemdohányzó, állatmentes lakásból származott - csak SOS el kellett szállítani.
Persze. Sejtettem én, hogy csodák azért nincsenek, de azért ennél kicsit jobbra számítottam (a bútort nem én hoztam el, úgyhogy csak utólag tudtam megnézni) - de úgy döntöttem, hogy még menthető, egy kis kreativitás, egy kis csiszolás, festés, lakkozás - és tökéletes konyha lesz belőle. Úgyhogy nekiugrottam - a felázott részeket lecsiszoltam, lefestettem...
Elég hamar kiderült, hogy a lecsiszolt részek miatt ez nem lesz egyszerű, annyi pénzt és energiát viszont nem szeretnék rászánni, úgyhogy komoly döntést hoztam - vettem egy tekercs nagyon jó minőségű, ám durván akciós tapétát és elkezdtem letapétázni.
Most itt tartok... még jön rá 1-2 réteg lakk, és az ajtók rendben lesznek.
A korpusz még jó kérdés, ott azért kénytelen leszek ezt-azt lecserélni...
Folyt. köv.