(kép forrása: http://www.termeszettar.hu)
Ahová nézek vadmalac terem. Vadmalac ússza át a Dunát, vadmalac jelenik meg Újpesten, vadcoca terrorizálja egy családi ház lakóit. Vaddisznók vesznek körül a Dunakanyarban, vaddisznók lepik el a településeket, komoly konkurenciát jelentve az országjáró, illegális határátlépő Maci Lacinak és társainak.
Verőcén a temetőben is megjelentek már, békésen nézelődve, a napi betevő után kutatva, ügyesen pózolva a fotósnak.
Amikor úgy döntöttünk, hogy a Dunakanyar lesz a célállomás, nagyon sok horrortörténetet hallottunk. Mindenkinek van legalább egy, garantáltan hiteles horrortörténete, mindenkit meg akart már enni legalább egyszer egy vaddisznó. Vagy inkább kettő. Meg egy medve. Vagy kettő. Na jó, ők kivételesen pont nem, de vérmókusokról, és vérnyestekről igen komoly történetek keringenek.
Már tudom, hogy ha vadkan rohan felém, elég, ha félreállok az útjából, akkor nem bánt. Ha csónakban ülök és véletlenül épp mellettem úszik egy (roppant valószínű), akkor viszont el kell kapnom a farkát, és a ki tudja hány mázsás fejnehéz disznót a farkánál fogva megmarkolva egyszerűen vízbe kell fojtanom. Egyszerű, mint a faék. Ha viszont egy hatalmas anyakoca szalad felém kis csíkosok társaságában, irány az első fa, rekordidő alatt felugorva a fa tetejére, különben végem.
A szomszédunk is lelkesen mesélte a kertünk történeteit - pl. amikor egy anyakoca megállt a kerítésünk előtt, röffentett kettőt és a kis csíkos malackák beszaladtak a kertünkbe, összeszedték a földre lepotyogott almát, majd anyuci újabb röffentésére almával a szájukban távoztak. Azt is megtudtuk, hogy a mi (vagyis az akkori tulaj) disznóink miatt féltek kint sátrazni és volt, hogy telefonon kértek segítséget.
Egy másik szomszéd is lelkesen mesélte a horrorsztorikat - amiben persze mindig a kertbe betévedő kis csíkosok voltak a főszereplők, és az őket védeni próbáló, kaput porig romboló anyuci az agresszor.
Mindenki figyelmeztetett, hogy nincs értelme komposztálni, nincs értelme gyümölcsfát nevelni, mert úgyis jönnek a vadak, akik mindent megesznek és minket is felkoncolnak - mert ugye a kis csíkos mindenhová befér, anyuci pedig ha kell, az élete árán is megvédi őket.
Eláruljam, hány vaddisznót láttunk tavasz óta, amióta kijárunk a telekre? Egyet sem. Bevallom, kicsit sajnálom, egy, szigorúan a kapunkon kívül, tisztes távolságban rohanó kondát azért szívesen megnéznék egyszer. A Fb Börzsöny élővilága csoportjában is sorra osztják meg a jellemzően pozitív történeteiket a Börzsöny természetjáró szerelmesei.
A vérszomjas disznók mindenesetre, a szomszédok állítása szerint éjszakánként az utcánkban szaladgálnak, max. mi vagyunk akkora mormoták, hogy ebből semmit nem veszünk észre.
A gyerekeket biztos ami biztos alapon felkészítettük, hogy ha disznóval találkoznának, mit csináljanak, de a legjobban mégis csak attól félünk, mi lesz, ha egyszer Mázli fut össze egy hatalmas vadkannal. Ahogy azt már többen is leírták, a gond ilyenkor nem is az, hogy a kutya összebalhézik a desznyóval, majd farkát behúzva elszalad, hanem az, ha ilyenkor hozzánk szalad - az ugatástól felbőszült vadkannal a nyomában. Úgyhogy hiába kezelhetetlen Mázli a kötélen lógva, kerten kívül marad a póráz.
Én mindenesetre szeretem a vaddisznókat - igaz, az erejüket ismerve kizárólag távolról, vagy ha legalább egy kerítés elválaszt bennünket egy vadasparkban, a saját kertünkben ha lehetséges, inkább nem találkoznék velük.
A vaddisznók hírnevének javítása érdekében mindenesetre megosztanék egy nagyon cuki történetet a Három (azóta már négy) Malaszokról. Márton Vlad András mentette meg őket, amikor az egyik nagymarosi családi ház kertjében a malacait védő anyjukat kilőtték - ennél cukibb röfögő csapatot még soha nem láttam :) (a megtekintéséhez be kell lépned a FB-ba)
