Adott egy kis falucska. Tényleg kicsi, tényleg cuki, ráadásul kiugróan szerencsés helyen van. Közel Pesthez, a Börzsöny szélén, ami az 1-2 napos fizetőképes kirándulóturisták miatt ideális turisztikai célponttá teszi, vonattal is könnyedén és olcsón megközelíthető. Adott tehát a mesebeli környezet, és a domborzati viszonyok, na meg a Duna, a szabadstrand és a kenukölcsönző.
Maga a falu is olyan, mintha egy képeslapról vágták volna ki, tündéri házikók a falu közepén, patakpart, különleges templom, forrás, kilátó - és minden karnyújtásnyira. Az általános iskolájáról is ódákat zengenek, híres a művészvilágáról - és van is kire büszkének lenniük - még akkor is, ha nem egészen őslakos. Az ember innen, Pestről szemlélve azt mondaná, hogy hohó, ez egy álomvilág, kinek kell Pest, ha ilyen környezetben is élhet?
El is indul, körülnéz, beleszeret, egy darabja rögtön ott is ragad. Tervezgetni kezd. Mi lenne, ha majd egyszer...
Tavasszal élvezi, ahogy nyílnak a virágok, a nyugalmat, csendet, madarakat - aztán jön a nyár, az olcsójános bulituristák, a szomszédos települések éjszakába nyúló hangosításos koncertjei - majd jön az ősz, a turisták lassan hazamennek, már csak az egyik dunaparti hely zaja veri fel a környéket, lassan visszatérnek a madarak - szajkó, fakopáncs, tele az erdő gombával, szarvasbőgés, sárkányeregetés. Lassan lefutnak az őszi fesztiválok, a falu kiürül, elcsendesedik...
Egy dolog viszont ez alatt az egy szezon alatt végleg megváltozott - a pesti pocok már nem szeretne kiköltözni, egyre biztosabb abban, hogy jó lesz neki Pesten, bőven elég neki, ha hétvégenként élvezheti a környék lehetőségeit, bográcsozhat a barátaival, családjával. Ültet még néhány diófát és akkor legalább értelme is van a hatalmas kertnek.
A szezon elején persze még lelkes volt, megpróbálta felvenni a fonalat, megpróbált odafigyelni a kis falucska életére, programjaira, hirdetményeire. Lelkesen olvasta a netes csoportokban zajló történéseket, lassan tudomásul vette, hogy az újonnan beköltözőket -akik bizony sokan vannak- itt is pellengérre állítják, ha el merik mondani valamiről a véleményüket, újgazdag gyüttmentnek hívják őket, hadjáratot folytatnak ellenük. Feltűnik, hogy a falut és annak az övezeteit már itt is ezer éve leosztották, néhány ember kezében van majdnem minden, a jobb telkek is belterjesen cserélnek gazdát (mondjuk hol nem?), egy mezei gyüttmenttel még az ingatlanos sem igazán áll szóba. Ez a falu is csak egy falu - még akkor is, ha kicsit megáll benne az idő.
A magunkfajta hétvégi gyüttmentek mondjuk nem sok vizet zavarnak. Fizetjük a nyaralók után az ingatanadót, nem reklamálunk az utak minősége miatt, nem reklamálunk a fejlesztések hiánya miatt, nem szólunk bele semmibe, max a zaj miatt írunk leveleket - amire persze a kutya se válaszol, miért is tenné, gyüttmentek vagyunk, ne morogjunk. Nem akarjuk mi megváltoztatni a dolgok menetét, nem akarunk beleszólni abba, ki hogyan éli az életét, de a zaj az zaj - és a helyiekkel beszélgetve az is egyértelmű, hogy nem csak a mi kényes fülünknek tűnik extra magasnak a pénteki/szombati este 10 utáni zajszint. Akik állandóan itt laknak, persze szokás szerint nem mernek szólni, mert mit szólna "PistaJaniAnyámkínja" exképviselő nénibácsi, ha jeleznék felé, hogy talán nem kéne félrészegen olyan hangosan bömböltetni a zenét, hogy még a pókok is felkössék magukat a sarokban - amiatt meg pláne nem mernek reklamálni, hogy olyan szálláshely ne üzemelhessen, ami üzletszerűen olcsójános bulituristákra épít, mert ki tudja, lehet, hogy a jövőben az ő egyik, korábban fillérekért megvett ingatlanjuk is buliturizmus helyszínévé válik, ha majd a nyugalomra vágyó turisták eltűnnek a környékről. Az állandó lakók max. alig várják, hogy végre vége legyen a szezonnak és befagyjon a szabadban bulizók se**e.
Mindegy is, itt az ősz, a nyugalom és a hideg - a suli is elkezdődött, így a magunkfajta hegylakók már csak néha dugják ki az orrukat, a falusiak pedig tovább keseregnek a munkalehetőségek hiánya miatt, a teltházas templomban a pap tovább sziporkázik, a helyi kisboltban az előre csomagolt sajtos rúd továbbra is ehetetlen, az élet megy tovább, a kirándulók pedig miután a helyi kajáldák áraitól kikerekedett szemmel elmajszolják a hazai, előre csomagolt szendvicseiket, anélkül, hogy egy fillért is elköltöttek volna a faluban, szépen hazamennek.
A falu közben szépen lassan a buliturizmus áldozatává válik, a nyugalomra vágyó telektulajdonosok nagy része vagy maga is zajongani kezd ("ha másnak szabad" alapon), vagy inkább kiadja egész nyárra a házát és abból a pénzből inkább elmegy wellness-elni. A falu a magamfajta mezei pesti pockok szemében művészetközpontú, nyugalomra építő arca lassan az enyészeté lesz, a színvonalas programok helyét technodiszkó és kivetített foci VB veszi át.
Lassan jönnek a választások, beindul a mocskolódás - a mezei pesti pocok pedig kényelmesen hátradől és lelkesen olvasgatja tovább, ki az aktuális patás az ő kis hétvégi falujában és örül, hogy náluk a polgármester akkor is válaszol a levelére, ha nem pont abban a kerületben született ... és abban reménykedik, hogy talán jövőre kicsit jobb lesz a helyzet...