Persze. Mi vagyunk erre az élő bizonyíték.

A csengettyű már megvan, ha minden jól megy, hamarosan exleprásként csengettyűzhetünk Budapest utcáin.

Az elmúlt 2 hétből több, mint egy hetet Zebegényben töltöttünk. Az első hétvége felkészületlenül ért minket, kevés volt a szúnyogírtónk, mi voltunk a környékbeli szúnyogcsapatok utasellátója. Okos szúnyogok ezek, a csípések többsége olyan helyen ért, ahol a legjobban viszket - közvetlenül a talp mellett, lábujjon, térden, fenéken - mindegy hol, csak feszüljön a bőr és, hogy még vakarni se lehessen. Volt ugyan nálunk valami izé, ami állítólag segít, ha már megtörtént a baj, de nem segített azon, hogy éjszakénként félálomban véresre vakarjuk magunkat. 2  napon belül úgy néztünk ki, mint a leprások.

Egy héttel később alaposan felszerelkezve, 10e Forinttal szegényebben (2 üzlet tejes készletének felvásárlását követően), alaposan befújva, immáron egy egész hétre felkészülve hadba szálltunk ellenük.

Eredmény: a majdnem ex-leprásokból újra friss, szaftos leprásokká váltunk.

Bedühödtünk. Szobon vettünk két, kék fényű, konnektorba dugható szúnyogperzselő valamit. A szúnyogok körberöhögtek. Éjjel zseblámpával a kezemben egyenként vadásztam a kis dögökre - a hasukat fogták a röhögéstől.

Közben bevetettünk minden praktikát, ami az őrjítő viszketést enyhíti: forró kanál a csípésre - kevés. Forró víz a csípésre - nagyon jó, de éget. Fél hagyma - halottnak a csók. Majd a végén, végső kétségbeesésünkben jött az ecet - és a megváltás. Igaz, az éjszaka felét még mindig a lábunk ecetes borogatásával töltöttük, de utána legalább aludhattunk végre.

A lábunkon a bőr még nem az igazi, ha bemerészkednénk egy strandra, valószínűleg botokkal kergetnének ki.

Állítólag ma végre elkezdték írtani a szúnyogokat… állítólag. 2 hétig most nem megyünk, a sebeinket nyalogatjuk.

A szúnyogriasztó készleteink kifogytak, a pénztárcánk lapos...

A következő havi fizetésből fecskefészket és denevérodút veszünk!